2026. május 13-án egy felejthetetlen, dallamokkal és tánccal teli délutánt tölthettünk együtt a Gyenese Ágnes tanárnő által szervezett művészeti gálán.

Iskolánk diákjai ismét megmutatták, mekkora tehetség lakozik bennük. A bemutatott műsor egy részét óvodánk megszentelésekor, valamint iskolánk 30 éves jubileumi ünnepén, november 7-én láthatta az ünnepre meghívott közösség. Eljött az alkalom, hogy mindannyiunk örömére a szülők is megtekinthessék ezt az ünnepi összeállítást. Prózával, versekkel, énekekkel és tánccal tekintettünk vissza az elmúlt 30 évre. Fellépett iskolánk mindkét énekkara, hallhatunk hangszeres előadókat, láthattuk 4.a osztályos néptáncosainkat, akik a magyar hagyomány szépségét idézték meg, valamint versmondóink is megszólaltatták a szó erejét és varázsát. Kulturális, lelki és szellemi érték fonódott össze a látottakban, illően iskolánk szellemiségéhez.

Szívből gratulálunk minden fellépő diáknak a bátor és ügyes szereplésért! Köszönjük a felkészítő tanárok és tanítók áldozatos munkáját, valamint a szülők támogató tapsát!

Képgaléria:

muveszeti gala_01.jpg
previous arrow
next arrow