Iskolába készülő nagycsoportosaink 2022. június 16-án búcsúztak el az óvodás évektől. Jelen voltak a jeles alkalmon a szülők, nagyszülők és testvérek, Ugrits Tamás atya és intézményünk vezetősége.

A Csengő és Szivárvány csoportból elköszönő gyermekek közös műsorral készültek: versekkel, énekekkel, körjátékokkal mutatták be, milyen sokat tanultak az óvodában, s készen állnak már az iskolára.
Nagy Zoltánné Márti néni megköszönte a szülőknek, a Szülői Munkaközösség tagjainak az intézmény iránti bizalmat, a sok segítséget, és felidézett néhány pillanatot, eseményt, mely az itt töltött éveket felejthetetlenné tette a gyermekek és nevelőik számára.
Az iskolába indulóktól középső csoportos társaik is elbúcsúztak, kedves versekkel emlékeztek a közösen töltött időre.
A hallgatóság szemében könny is csillant, hiszen valamennyi jelenlévő felidézte emlékeiből a sok csodás élményt, a kirándulásokat, a kreatív tevékenységeket, a kedves szavakat, öleléseket.
A gyermekek nagy örömmel és büszkén vették át az óvó néniktől kapott tornazsákot, mely sok érdekes és hasznos ajándékot rejtett.

Intézményünk – hagyományosan – ebben a nevelési évben is sok közös programmal segítette a kisgyermekek zökkenőmentes iskolába lépését. Gyakran látogattak a nagycsoportosok az iskolába, a tanító nénikkel hetente találkoztak a Bóbita-foglalkozások alkalmával, így nagy öröm volt számukra, hogy óvodai búcsúzójukra ők is ellátogattak. Kati néni és Zsuzsi néni osztályába jelképesen, egy virágos kapun átlépve érkeztek meg a leendő kis elsősök, akiket kedves ajándékokkal leptek meg a tanító nénik. A 4. osztályosok iskolába hívogató énekekkel, versekkel kedveskedtek a leendő 1. osztályosoknak.

Képgaléria:

bucsu01.jpg
bucsu00.jpg
bucsu02.jpg
bucsu03.jpg
bucsu04.jpg
bucsu05.jpg
bucsu06.jpg
bucsu07.jpg
bucsu08.jpg
bucsu09.jpg
previous arrow
next arrow