Egy februári délelőttön újra óvodánkba látogatott a Léghajó Színház.
A gyerekek most is izgatottan várták az előadóművészek érkezését. Óvodásaink a Lúdas Matyi című előadást láthattak. A színészek invitálására a gyerekek aktívan részt vettek a műsorban. Vidáman hallgatták Márton liba dalát, segítettek Matyinak kiosztani a híres botütéseket, illetve – egyik kis óvodásunk segítségével – Lúdas Matyinak sikerült túljárnia Döbrögi eszén. Az előadás közös énekkel és tánccal zárult.
A Léghajó Színháznak köszönhetően kis óvodásaink egy remek hangulatú eseményen vettek részt, s újabb közösségi élménnyel gazdagodtak.
Képgaléria: