A május 22-i hétvége sok izgalmat tartogatott valamennyi tanulónknak, hiszen az alsó tagozattól a gimnáziumig mindenki különleges gyereknapi programon vehetett részt.

A legifjabbak, alsó tagozatosaink a Csónakázó-tavon tették próbára ügyességüket és bátorságukat, hiszen evezésen vettek részt, majd a Koronás Park játékait hódították meg. Az izgalmas délelőtt édes és frissítő zárásaként befutott a jégkrémes kocsi is, mindenki örömére.

A felső tagozatosok apraja-nagyja vonatra szállt, hogy egy felejthetetlen napot töltsenek el együtt Dinnyésen. Osztályaink először egy feladatlapot oldottak meg a Madárdal tanösvény információs táblái alapján. A túrát követően a Hagyományőrző Központban tanáraik várták a diákokat ötletes feladatokkal, játékokkal. Előkerült a kislabda, az ugrálókötél, a háztartásban megtalálható fűszereket, gyógynövényeket kellett csukott szemmel felismerni, természettel, növényekkel, állatokkal kapcsolatos szólásokat, közmondásokat kellett befejezni. A szabad játék sem maradt el, ami után mindenkinek nagyon jól esett a finom hot dog és a palacsinta, melyet egy lelkes szülői csapat készített elő a gyerekeknek.

Gimnazistáink szintén meghódították a Csónakázó-tavat. Öröm volt látni, hogyan csiszolódtak össze az egy hajóban evező csapatok, hogy az olykor kihívást jelentő szél ellenére is célba érjenek. A vizes kalandok azonban nem értek véget a tavon, ugyanis a Bregyó központban folytatódott a piknik, melyet vízibombacsaták és kosárlabda- illetve focimeccsek színesítettek. Természetesen a legnagyobbak esetében sem maradhatott el a jégkrém az esemény végén.

Köszönet minden szervezőnek és közreműködőnek az események megvalósításáért.

Képgaléria:

Gyereknap_01.jpg
previous arrow
next arrow