Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

okt.
19

1956 HŐSEIRE EMLÉKEZTÜNK

2018. október 19. (péntek)

„Új eszme ragyog fenn az égen,

Dátum született a világon,

Mely tűzbe hoz ma minden szívet:

Szabad október 23!”

(Szabó László Dezső: Október 23. – részlet)

 

7. osztályostanulóink Horváth Katalin osztályfőnök tanárnő által összeállított előadásával emlékeztünk meg október 19-én az 1956-os forradalom és szabadságharc példaértékű, fájdalmas eseményeiről, dicső eleinkről.

A versekre, dalokra épülő megemlékezés – a Himnusz közös eléneklése után – az 1950-es éveket idéző színpadképpel, jelszavakkal, mozgalmi énekkel kezdődött.

Ezután a gyerekek által előadott versek idézték a forradalom résztvevőinek elszántságát, az események lendületét, az összefogást és összetartozást, a szabadságharc napjait körüllengő feszültséget.

A kivetített korabeli mozgóképek segítettek abban, hogy szinte a bőrünkön érezzük a golyózáport, orrunkban a lövedékek szagát, a levegőben terjengő füst és por pedig szinte tapinthatóvá vált.

Az idei megemlékezést nem a heves tömegjelenetek, nagy megmozdulások jellemezték. Helyettük a versekből és dalokból, zenékből áradó érzelmek segítettek minket abban, hogy sose feledjük: dicső elődeink, az elesettek, kivégzettek, bujdosók, bebörtönzöttek – a látszat dacára – győztesek voltak!

Akik megmaradtak, gyermekeket vállaltak, neveltek, építették az országot, a Hazát. Nemcsak maguknak, hanem nekünk, értünk is. Legyünk hálásak érte!

„… a lélekben és testben megnyomorítottak
súgják, mondják, kiáltják, (…)
hogy leöldösve
elnémítva
bebörtönözve
megkínozva
elüldözve
lehazaárulózva
de mégis csak ők győztek!”

(Makray R. László: Memory ’56 – részlet)

 

Képtár (iskola) > 2018-19. tanév > Október 23.